Szárazépítő szakképzés

FELHÍVÁS

 

Szárazépítő szakképesítés megszerzésére felkészítő képzés

2018. november – 2019. március

(OKJ 34 582 10)

Szakmai vizsga időpontja: 2019. március 07-12.

 

Az ÉVOSZ a KNAUF és a RIGIPS cégekkel közösen a szárazépítő szakmunkásvizsgára felkészítő tanfolyamot szervez. A tanfolyam a legalább 5 éves szárazépítő szakmai gyakorlattal rendelkező szakemberek számára nyújt lehetőséget arra, hogy az eddig meg-szerzett ismereteiket felfrissítsék, rendszerbe foglalják, illetve azokat a mai elvárásoknak megfelelő ismeretekkel egészítsék ki, és ennek eredményeként szárazépítő szakképzettséget igazoló, állam által elismert bizonyítványt szerezzenek.

A tanfolyamra a legalább 8 általános iskolai végzettséggel, és minimum 5 éves szárazépítő kivitelezői gyakorlattal rendelkező szakemberek jelentkezését várjuk. A jelentkezők a tanfolyam megkezdése előtt előzetes tudásfelmérés keretében adnak számot meglévő szárazépítési elméleti és gyakorlati ismereteikről.

A képzés tananyaga az építőipar magyarországi, illetve az Európai Uniós elvárásainak is megfelelő tematikájú, és magában foglalja az OKJ szakmai és vizsgakövetelményeit is.

A résztvevők az egyes tananyagegységek zárásaként modulzáró vizsgákat tesznek, melyeknek eredményessége az OKJ-s vizsgára bocsátás feltétele. A vizsgán csak azok vehetnek részt, akiknek hiányzása az oktatási idő 20 %-át nem haladja meg.

A vizsga kétnapos, amely az OKJ követelményeinek megfelelően gyakorlati, írásbeli és szóbeli vizsgából áll. A sikeresen vizsgázók szárazépítő szakmai végzettséget igazoló bizonyítványt kapnak, amelyet az Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal Szak- és Felnőttképzési Igazgatósága állít ki.

 

A tanfolyam helye: Budapest

 

A tanfolyam szervezői:

ÉVOSZ:                     Pete Zoltán – ÉVOSZ ügyv. ig. helyettes

Knauf Kft.:                 Wiesner György – műszaki vezető

Rigips Divízió:             Szentesi Mária – műszaki és fejlesztési vezető

 

A tanfolyam időtartama: Az előzetes tudásfelmérés eredményétől függően kerül megállapításra.

A tanfolyam kezdése: 2018. november 19. – előzetes tudásfelmérés (a részvétel kötelező!)

Oktatási időpontok: A pontos időbeosztást tudásfelmérés eredményétől függően állítjuk össze.

Vizsga (írásbeli + gyakorlat): 2019. március 7, csütörtök (1 nap)

Vizsga (szóbeli): 2019. március 12, kedd (1 nap)

A képzés az alábbi témaköröket tartalmazza:

·      Építőipari közös tevékenység

·      Belsőépítészeti szerkezet készítése

·      Szerelt aljzat, padlókészítés

·      Tűzvédelmi burkolások készítése

·      Tetőtér, falborítás, előtétfal szerkezetek készítése,  

·      Foglalkozás I.

·      Foglalkozás II

·      Munkahelyi egészség és biztonság

 A tanfolyam költségei:

A tanfolyam díja: 130.000 Ft/fő

A vizsga díja: 45.000 Ft/fő

Oktatási anyag díja: 3.900 Ft áfá-val (Szárazépítési ismeretek c. tankönyv)

A tanfolyamra jelentkezés módja:        

Jelentkezés esetén beküldendő dokumentumok:

  • a mellékelt jelentkezési lap kitöltve – lehetőleg e-mailben, Word formátumban beküldve,
  • a legmagasabb iskolai végzettségüket igazoló bizonyítvány másolata,
  • az érvénye munkaalkalmassági orvosi igazolás másolata,
  • az előírt szakmai gyakorlatot igazoló szakmai önéletrajz a formanyomtatványon kitöltve. Ebben részletesen nevezze meg azoknak a jelentősebb szárazépítési kivitelezési munkáknak, amelyekben az elmúlt öt évben közreműködött,
  • a szárazépítő munkakörben eltöltött 5 éves munkaviszony munkáltató általi igazolása.

 

A jelentkezési lapot Word formátumban, a továbbiakban kért dokumentumokat beszkennelve e-mail-ben, illetve levélben vagy személyesen az ÉVOSZ Felnőttképzési Ügyfélszolgálata címére legyenek szívesek eljuttatni. (1013 Budapest, Döbrentei tér 1. e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..)

Felhívjuk a jelentkezők figyelmét, hogy a vizsgabejelentés határideje 2019. január 19., így a vizsgára csak azoknak a jelentkezést tudjuk továbbítani, akik addig a tanfolyamhoz szükséges összes dokumentumot benyújtották és a tanfolyam, valamint a vizsga díját a bejelentés határidejéig az ÉVOSZ számlájára teljes összegben átutalták!

A tanfolyamot minimum huszonöt résztvevő esetén tudjuk megszervezni!

 

Jelentkezési határidő: 2018. október 31.

A tanfolyammal kapcsolatban az ÉVOSZ Felnőttképzési Ügyfélszolgálatán Pete Zoltán (tel: 201-03-33/20 mellék, illetve 30/96-14-326) ad bővebb felvilágosítást.

Esemény tulajdonságai

Esemény kezdete 2018 11 19 0:00
Individual Price 178,900.00Ft
Helyszín ÉVOSZ