2021. november 11. (csütörtök) 18 óra

MÜNCHEN és online

 

Információ

Program

Előadók

Támogatók

Rólunk írták

GY.I.K.

 

 

 

A hazai munkavállalás és otthonteremtés lehetőségei

A magyar gazdaság egyik húzó ágazatának számító építőipar számára kiemelten fontos, hogy a most külföldön munkát vállaló szakembereknek reális alternatívát kínáljon hazai körülmények között. Az Építőipari Vállalkozások Országos Szakszövetsége, mint az ágazat érdekképviseletét ellátó, aktív szervezet, felvállalta, hogy az Építőipari hazahívó program keretében bemutatja az építőipar helyzetét és jövőjét, képet ad a hazai foglalkoztatás feltételeinek folyamatos javulásáról, bemutatja a hazai otthonteremtés és család alapítás támogatásának az elemeit, valamint céges partnereivel – 4 meghatározó magyar vállalattal - együttműködve képet ad a konkrét munkalehetőségekről, feltételekről és azokról a nagyszabású projektekről, amelyeknek az itthon dolgozó munkatársak részesei lehetnek.

A program keretében sor kerül egy hazahívó rendezvényre, amelyen személyesen lehet tájékozódni, és kérdéseket feltenni 2021. november 11-én 18.00 órától Magyarország Müncheni Főkonzulátusán. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, mert a helyszínen a részvétel lehetősége 40 főben korlátozott, az esemény online követéséhez pedig ZOOM linket fogunk küldeni a regisztráltak számára. A regisztrációs linken előzetes kérdések feltevésére is van lehetőség, amelyeket a rendezvény alatt szakértőink megválaszolnak.

A program a GINOP-5.3.5-18-2018-00038 azonosító számú, „Az építőipari munkaerő kapacitások extenzív növelésének lehetőségei” című projekt támogatásával valósul meg.

Az előadások nyelve magyar.

A rendezvény sajtónyilvános, arról fénykép, hang- és videofelvétel készül. A jelentkezéssel elfogadja a tájékoztatóban foglaltakat.

A rendezvényen való részvétel INGYENES.

A járvány idején alkalmazandó védelmi intézkedések alapján a rendezvény látogatására kizárólag koronavírus ellen védett, illetve 48 óránál nem régebbi negatív PCR teszttel rendelkező személyek jogosultak

A korlátozások értelmében a rendezvény szervezője köteles valamennyi személyesen résztvevő védettségét ellenőrizni, melyet a résztvevők EU-s oltási igazolással (RKI által engedélyezett oltószerrel történt oltásról), gyógyultságot igazoló okmánnyal, vagy 48 óránál nem régebbi negatív PCR teszttel, valamint ezzel egyidejűleg személyazonosító okmány bemutatásával igazolhatják. Kérjük ezen dokumentumokat hozzák magukkal a rendezvényre figyelemmel arra, hogy ezek hiányában a rendezvény szervezője köteles az Önök beléptetését megtagadni, illetve megakadályozni. Mindezek mellett szeretnénk kérni, hogy csak akkor jöjjenek el a rendezvényre, ha teljesen egészségesnek érzik magukat, így óvjuk egymás egészségét. A távolságtartás érdekében fokozott létszámkorlátot biztosítunk. A rendezvényen személyesen részt vevők kötelesek maszkot (FFP2) viselni, és a 1,5 méteres távolságot tartani. A személyes konzultáció során kötelező a maszkviselés. Mindezek mellett szeretnénk kérni, hogy csak akkor jöjjenek el a rendezvényre, ha teljesen egészségesnek érzik magukat, így óvjuk egymás egészségét. A távolságtartás érdekében fokozott létszámkorlátot biztosítunk.

Személyzetünk, valamint a helyszínt biztosító konzulátus munkatársai is mindent megtesznek annak érdekében, hogy a rendezvény környezete, helyszíne és az Önök rendelkezésére álló eszközök teljes mértékben biztonságosak legyenek.

Figyelünk vendégeinkre, figyelünk a biztonságra!

 

Helyszín

Magyarország Müncheni Főkonzulátusa

Mauerkircherstrasse 1A

81679 München

és online

 

 

 

Program

18:00 Tordai-Lejkó Gábor, Magyarország Müncheni Főkonzulátusának nagykövete köszönti a résztvevőket
18:10 A magyarországi építőipar helyzetét bemutatja Koji László, az ÉVOSZ elnöke
18:25 Tájékoztatót tart a kormányzati támogatásokról Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára
18:40 A hazai munkavállaláshoz ajánlatot tevők bemutatkozása
19:00

Kávészünet, büfé

19:30 Egyéni konzultációk a bemutatkozó vállalkozások információs asztalainál

Program mentése és nyomtatása

 

A Hazahívó Program azonban ezzel nem ér véget, hiszen a rendezvényt követően is rendszeresen frissítjük weboldalunkat újabb tartalmakkal, információkkal, konkrét állás lehetőségekkel, ezért érdemes többször is visszalátogatni. 

 Vissza a tetejére

 

 

 

 

 

Előadók:

 

 

 

 A hazai mélyépítés meghatározó szereplője

A Duna Group számára fontos a felelősségvállalás az általa foglalkoz­tatottakért és a nekik otthont jelen­tő térségért.

A 100%-ban magyar tulajdonú Duna Group vállalategyüttes mind a gyártás, mind a kivitelezés területén jelentős referenciákkal bír. A cégcsoport vezető vállalkozása, az 1996-os alapítású Duna Aszfalt Zrt. az ország számos településén végez út- és mélyépítő tevékenységet fővállalkozóként. Stabil és megbízható partnere önkormányzatoknak, gaz­dasági társaságoknak, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-nek és a Magyar Közút Nonprofit Zrt-nek.

A magyar útépítés történelmének eddigi legjelentősebb időszaká­ban a társaságnak döntő érdemei vannak. A 2010-es évek második felében olyan fejlesztéseket adott át – kon­zorciumi tagként, illetve generálkivi­telezőként -, mint az M43-as autó­pálya, az M4-es három, az M35-ös egy és az M44-es két szakasza. A vállalat­csoport jelenleg is hazánk legjelentősebb inf­rastrukturális fejlesztésein dolgozik, sokszor az egész ágazatnak irányt mutató megoldásokat alkalmazva. A folyamat­ban levő munkák listáján többek közt olyan jelentőségű beruházások­ szerepelnek, mint a budapesti Déli összekötő vasúti híd, a Paksnál épülő Duna-híd, az M4-es új Tisza-hídja, illetve a ZalaZone számos innovatív projektje.

A cégcsoportnak országosan a mélyépítés teljes spektrumát lefedő területi igazgatóságai vannak, az au­tópálya építésekhez pedig külön pro­jektirodákat hozott létre. Ezeket szá­mos aszfaltkeverőtelep, betonkeverő, kőbánya, emulziógyár, útépítési labo­ratórium, valamint jelentős mennyi­ségű innovatív munkagép szolgálja ki.

               

A következetes és minőségi munkájáról ismert társaság alapvető jellemvonása a felelősségvállalás az általa foglalkoz­tatottakért és a számukra otthont jelen­tő térségért. A cégcsoport szerepet vállal az egészségügy és a sport támogatásában, élen jár a környezettudatos megoldásokban. További alapérték a hosszútávban és a minden érintett számára nyerő megoldásokban való gondolkodás: egy-egy projektben a lehető legjobb minőségű megoldás a fő szempont, ez a stratégiai elem a társaság által alkalmazott innovatív és környe­zettudatos eszközökben és megoldá­sokban valósul meg, amely egyben a piacvezető státusz egyik alappillére is.

Cégcsoportunkról bővebben itt olvashat: https://www.dunaaszfalt.hu/hu/duna-aszfaltrol/duna-csoport

A cégcsoport prezentációja a rendezvényen.

 Vissza 

 ------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 

Piacvezető tervező, mérnöki és projektmenedzsment vállalat

Az Óbuda Group 230 fős, folyamatosan bővülő csapata több mint 900 sikeres hazai és nemzetközi ingatlanfejlesztésben működött közre.

Az Óbuda Group Magyarország egyik piacvezető tervező, mérnöki szolgáltató, projektmenedzsment vállalata. Cégünk több mint 900 sikeres ingatlanfejlesztési, építési projektben működött közre Magyarországon és külföldön. A nálunk dolgozó mintegy 230 főből álló csapat nagy volumenű, összetett technológiai igényű projektekre, így irodaházak, szállodák, bevásárlóközpontok, infrastruktúra-fejlesztések, ipari létesítmények és energetikai beruházások megvalósítására specializálódott. Tervezői részlegünkön 80 építész, beruházás lebonyolítói területünkön pedig 150 mérnök dolgozik. Cégcsoportunk tagja az Újlaki Építő Kft., mely magas hozzáadott értéket igénylő projektek generálkivitelezésére szakosodott.

                  

Küldetésünk, hogy magas minőségű tervezői és mérnöki munkával igényes, hatékony és fenntartható épületeket hozzunk létre, hozzájárulva ezzel az épített környezet gazdagításához.

Tevékenységünkről és referenciáinkról bővebben itt olvashat: https://obudagroup.hu/

Az Óbuda Group prezentációja a rendezvényen.

 

Vissza 

------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 

Nagymúltú megújult cégcsoport

A VIV Csoport a korszerű technológiára és a munkatársak folyamatos továbbképzésére alapozza üzleti sikerét.

A VIV Csoport az 1963-ban alapított VIV Villanyszerelőipari Vállalat tevékenységének és szakmai színvonalának megújult formában való folytatójaként végzi építőipari és energetikai feladatok, projektek megvalósítását, amelynek eredményét megrendelőink számára biztos gazdasági háttér, évtizedes szakmai tapasztalatokkal rendelkező munkatársak, rugalmas szervezeti felépítés és teljeskörű minőségbiztosítási rendszer garantálja. Fontos visszajelzést jelentenek a tevékenységünk színvonalának szakmai elismeréseként elnyert oklevelek és díjak is, mint a „Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtér 1. Terminál” rekonstrukciójának elektromos generálkivitelezőjeként elnyert ÉVOSZ Építőipari Nívódíj. Fokozott figyelmet fordítunk a munkatársaink szakmai képzettségének növelésére, korszerű technológiák alkalmazására és a szervezet modernizálására.

A VIV Csoport 1996-tól megújult formában folytatott kivitelezői tevékenysége során részt vesz:

  • nagyvárosi tömegközlekedési hálózatok – elsősorban villamos, trolibusz, metró –energiaellátási, egyéb elektromos rendszereinek,
  • polgári és katonai repülőterek navigációs, energiaellátási és világítási hálózatainak,
  • a legkülönbözőbb ipari létesítmények,
  • áramszolgáltatói hálózatfejlesztések megvalósításában.

Tevékenységeink:

Magyarországon és az Európai Unió tagállamaiban az ipar, energetika és épület installáció területén vállaljuk

  • fővállalkozási,
  • generálkivitelezési,
  • kivitelezési,
  • tervezési,
  • gyártási,
  • karbantartási

feladatok és projektek megvalósítását, megfelelve a hazai és külföldi vevőink által mindenkor elvárt minőségi színvonalnak.

Gyártási szolgáltatásaink hátterét korszerű gyártó üzemünk négy önálló üzletága biztosítja:

  • villamosberendezés-gyártás
  • kábelkonfekcionálás
  • lemez- és fémszerkezetgyártás
  • felületkezelés

Tevékenységünkről és projektjeinkről itt tájékozódhat bővebben: https://www.viv.hu/hu 

A cégcsoport prezentációja a rendezvényen.

     

Vissza

------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 

Az építő mester

A ZÁÉV Zrt. munkatársai magas szintű tudására építi hazai és nemzetközi téren is elismert szakmai sikerét.

A ZÁÉV Zrt. a hét évtizedes múltjával Magyaroroszág egyik legnagyobb múltú építőipari nagyvállalata, amely a hosszú évek alatt több generációnak is stabil munkahelyet biztosítotté s biztosít napjainkban is.

A múltban és a jelenben is arra törekszünk, hogy magas szintű munkával formáljuk épített környezetünket, mindennapjainkat. Fő profilunk a magasépítési fővállalkozás és generálkivitelezés a magyar építőipar számos területén. Tevékenységünk sok szegmenst magába foglal, úgy mint ipari-, oktatási-, kulturális-, egészségügyi- sportlétesítmények kivitelezését, vagy akár a műemléki felújításokat is.

Az ország teljes területén jelen vagyunk, így már a zalaegerszegi központon kívül regionálisan is van területi igazgatóság Budaörsön és területi főmérnökség Pécsett.

Büszkeséggel tölt el minket és munkatársainkat egyaránt, hogy számos olyan ZÁÉV Zrt. nevével is fémjelzett projekt valósult meg, amelyet hazai- és nemzetközi szakmai díjjal ismertek el. Ilyen például a Puskás Aréna, a Nemzeti Színház, Gül baba türbéjének a helyreállítása. a győri egyetem épület és a kézilabda aréna, hogy csak néhányat emeljünk ki a sok közül.

  

 

Jelenleg a cégcsoportban 400 fő dolgozik együtt, és a létszám folyamatosan bővül. Fontos számunkra, hogy hűséges kollégáinknak a stabil munkahelyen túl folyamatos fejlődést biztosító életpályát tudjunk ajánlani. Célunk, hogy a ZÁÉV Zrt. jelentse minden munkatársunk, beszállítónk, alvállalkozónk számára a biztonságot, kiszámíthatóságot és a garanciát a közös sikerre.

A cégcsoportról bővebben itt olvashat: https://www.zaev.hu/hu/

A cégcsoport prezentációja a rendezvényen.

 Vissza

 

 

 

 

Rólunk írták

Hazatérnének az építőipari dolgozók?

Félmilliós fizetésekkel csábít haza az építőipar

Egy jó szakmunkás nettó 400-450 ezret is megkeres Budapest környékén - Vagy még annál is többet

Megfordult a trend, hazatérnek a magyar építőipari szakemberek

Több ezer külföldön dolgozó építőipari munkás jönne haza

Rekordokat dönt az építőipar teljesítménye

Munkaerőre van szükség az építőiparban (Karc FM-Hangoló)

Hazahívó program (M1 Híradó)

Elkezdődött az építési alapanyagok árának csökkenése (ATV)

Hazahívó börzén csábítják vissza Magyarországra a külföldön dolgozó szakembereket (Liner)

Külföldről csábítanák haza az építőipari dolgozókat (Liner)

Több tízezer építőipari szakit várnak vissza – Újraindul a hazahívó akció (Haszon)

Újraindul a program: rengeteg magyar szakembert csábítanának így haza nyugatról (Pénzcentrum)

Munkaerőre van szükség az építőiparban (index.hu)

Sokezer szakembert vár haza az építőipar (VG)

Újraindul az ÉVOSZ hazahívó börzéje (Origo - g)

Vissza a tetejére


 

 

 

GY.I.K.

Saját vállalkozás nyitása esetén lehet-e valamilyen állami támogatást igényelni?

A kezdő vállalkozások esetén vissza nem térítendő állami támogatások vannak pályázati rendszerekben és hitelek esetén kamattámogatások, valamint garancia vállalások.

 

Más országokban dolgozó szakemberekre is vonatkozik ez a lehetőség?

Természetesen az ÉVOSZ Hazahívó Programja nemcsak a németországi szakmunkásokra és mérnökökre vonatkozik, hanem a más országokban dolgozó kollégákra is.

 

Milyen továbbképzési lehetőséget biztosítanak az ajánlatot adó cégek?

Továbbképzési lehetőségek a szakmunkás és a mérnök esetében is vannak. Iskolarendszerű, ha többszakmás szeretne valaki lenni. Gyors, gyakorlatorientált felnőtt-továbbképzések is vannak, technológiához vagy mesterszintek eléréséhez, mestervizsgákhoz.

 

Kapok-e támogatást a hazaköltözéshez?

A hazaköltözés mindig testre szabott ügy, ami megállapodás tárgya. A cégek nem zárkóznak el ilyen megállapodástól, ha látják mögötte az irántuk való elkötelezettségét a hazaköltözőnek.

 

15 éve dolgozom az építőiparban, Amerikában és Angliában 8 szakmát tanultam ki komolyan ezen a területen, és dolgozom, mint építési vállalkozó minden egyes nap. Viszont bizonyítványom nincs erről. Így lehet-e csatlakozni? Szívesen mennénk már haza a párommal.

Bizonyítványok nélkül is lehet csatlakozni és szakmunkás körben dolgozni. Idehaza igény szerint meg lehet szerezni a végzettséget igazoló papírokat. Ez a későbbiekben fontos lehet, hogy akár középvezetői megbízásokat is lehessen adni. Sokféle munkához a végzettséget igazoló, jogosultságot alátámasztó iratokra is szükség van.

 

Ha nincsen építőipari képesítésem, de érdekelne ez a szakma, lenne-e lehetőségem képzésre?

A hazahívó cégek, idehaza a legsikeresebb üzleti vállalkozások, akiknek a következő években – a jövő évi országgyűlési választások kimenetelétől függetlenül- sok munkája lesz. A rendelésállományuk évről évre 15 – 20%-kal bővül. A jó szakmunkás és mérnök tartós foglalkoztatásában és saját dolgozók képzésében/továbbképzésében is érdekeltek.

 

Mi változott az elmúlt 5 évben a hazai munkalehetőségek tekintetében? Mikor fogják az otthoni bérek elérni az itteni béreket? Az a tapasztalatom, hogy itt tartják a cégek az ígéreteiket, ami otthon nem volt jellemző. Mi a garancia arra, hogy miután hallgatok a hívó szóra, valóban megkapom azt, amit ígértek? Jövőre választások lesznek Magyarországon. Melyek azok a tényezők, amik változhatnak a választás eredményének a függvényében? Azt értem, hogy most nagy szükség lenne otthon a munkánkra. Ez mennyire jelenthet tartós otthoni karriert? Már nem szívesen kezdeném újra elölről, ha egyszer hazamegyek.

Az ígéretek munkaszerződésekben vannak rögzítve és annak birtokában történik a hazaköltözés

 

Mennyi jövedelmet tudnék kezdetben, majd a jövőben elérni Magyarországon, Budapest környékén, 5-6 év szerbiai építészetben való tapasztalattal, majd 3 év németországi tapasztalattal, technikusi és érettségi végzettséggel?

Budapesten és környékén egy jó szakmunkás most megkeresi a nettó 400.000 – 450.000 Ft-ot. Családos ember esetén jelentős adókedvezményeket és otthonteremtési támogatást is kap. A technikusi végzettség és képesség esetén az 500.000 Ft nettó jövedelem is elérhető, ha megvan mögötte a teljesítmény.

 

Tudja, mi a különbség egy Nyugat-Európában dolgozó és a magyarországi építőiparban dolgozó szakemberek között?

A nyugat európai cégek sok esetben jobban szervezik a munkát, mint az idehaza vállalkozók. Szükség van arra a külföldi tapasztalatra, amit a munkaszervezésben, a munkához való hozzáállásban, egymás kiegészítésében megtanultak.

 

Milyen bér lehetséges?

A bérek nagyon szóródnak a képesség és a teljesítmény függvényében, de összességében a jó szakmunkások - elegendő szakmai gyakorlattal rendelkezve - megkeresik a havi nettó 400.000 Ft-ot, a mérnökök pedig a munka bonyolultságának függvényében a 650.000 – 850.000 Ft közötti havi nettó összeget. Ezek egészülnek ki további juttatásokkal, mint pl. a lakhatási, munkába járási költségtérítések, munkaegészségügy és képzés költségei.

 Vissza a tetejére 


 

 

Támogatók

 Vissza a tetejére