Az ÉVOSZ az Erasmus+ program keretében 2026. május 10. és 16. között megvalósított tanulmányútjának témája a műemlékvédelem, valamint az épített örökség megőrzésének és a műemlékfelújítás erdélyi jó példáinak tanulmányozása volt.
Az építőipari szakiskolai oktatók és szakképzési szakemberek húsz fős csoportja a program keretében Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyenyed, Gyulafehérvár és Temesvár nemrégiben felújított belvárosainak és történelmi épületeinek megtekintése mellett Bonchidára is ellátogatott, ahol a Bánffy-kastélynak a Transylvania Trust Alapítvány irányításával megvalósuló helyreállítási munkáiról kaptak tájékoztatást.
A résztvevők emellett a marosvásárhelyi Constantin Brâncuși Technológiai Líceumban tett látogatásuk során képet kaphattak a romániai építőipari szakképzés, és ezen belül a magyar nyelvű szakoktatás jelenlegi helyzetéről és problémáiról. A tanulmányút eredményeként elmondható, hogy az épített örökség megőrzése, a fenntartható városfejlesztés és a szakmai utánpótlás támogatása egymástól elválaszthatatlan területek, amelyek hosszú távon közösségi felelősséget jelentenek.
Pete Zoltán, ügyvezető igazgató helyettes




