Az ÉVOSZ felterjesztése alapján az Építők Napja alkalmából Miniszteri Elismerő Oklevél kitüntetésben részesültek
2009-2021.
2021
Kovács Anita, szerkesztő-műsorvezető
Újságírói tevékenysége során magas szakmai színvonalon, rendszeresen foglalkozik az építésgazdaság aktuális kérdéseivel. Hitelesen tájékoztat az építőipar helyzetéről, eredményeiről. Elemzései, problémakezelése hozzájárul az építésgazdaság reális szakmai és társadalmi megítéléséhez.
Tóth Istvánné, az ÉVOSZ oktatási és szakképzési feladatokért felelős alelnöke
A Dész-Ker Zrt. vezetőjeként folyamatosan részt vett az építőipari szakmunkástanulók gyakorlati képzésének biztosításában. Az ÉVOSZ Oktatási és Szakképzési Bizottság elnökeként részt vett az ÉVOSZ szakképzéssel kapcsolatos javaslatainak megfogalmazásban, valamint a szakképzésért felelős Minisztériummal és az MKIK-val folytatott egyeztetésekben. Az ÉVOSZ képviseletében részt vesz az ITM által létrehozott Szakképzési Innovációs Tanács munkájában. Az Építőipari Ágazati Készségtanácsnak megalapítása óta elnöke. Irányításával az ÁKT aktívan közreműködött a szakképzési rendszer átalakításival kapcsolatos feladatok, így az építőipar alapszakmáinak meghatározásában. Az általa összeállított „A szakképzés és felnőttképzés új rendszere” című kiadvány 2021. januárjában jelent meg az ÉVOSZ kiadásában.
2020.
Bujdosó Sándor, a VIV Zrt. elnök-vezérigazgatója
Kálmán Péter, az Óbuda-Újlak Zrt. vezérigazgatója
Mensch József Miklós, a Pécsi Szakképzési Centrum Pollack Mihály Szakiskolájának mérnök-tanára
Táll Zsófia, az MTI újságírója
Závodiné Sánta Melinda, az ÉVOSZ gazdasági vezetője
2019.
Fazekas Eszter gazdasági ügyintéző, ÉVOSZ
Kalkopulosz Attila ügyvezető, Moratus Szerkezetépítő Kft.
Sándor Tünde újságíró, Világgazdaság
2018.
Huczek Sándor építésvezető, Merkbau Kft.
Nagy Sándor ügyvezető, Dominó Építőipari Kft.
Papatyi Balázs fő-építésvezető, Magyar Építő Zrt.
Reiger László főmérnök, VER-BAU Kft.
Sulák László területi igazgató, ZÁÉV Zrt.
Szilágyi András ügyvezető, Út-Teszt Kft.
Tóth Péter műszaki igazgató, ÉMI Nonprofit Kft.
2017.
Grobál Károly telepvezető, Merkbau Kft.
Kemény-Beke Ádám műszaki ellenőr, Kem-Ber Beruházó-Tervező és Kereskedelmi Kft.
Mihálffy Gábor projektvezető, FŐBER Zrt.
Náray Balázs szerkesztő-riporter, MTVA
Pilvein Balázs főépítésvezető, Market Építő Zrt.
Pintér Balázs újságíró, Magyar Idők
Ratskó István ügyvezető igazgató, Ratskó Bau Kft.
Szűcs Csaba főépítésvezető, Market Építő Zrt.
Dr. Vidovszky István egyetemi adjunktus, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyesület
2016.
Balanyi László gazdasági igazgató, Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Kft.
Kaputa Júlia riporter, újságíró, InfoRádió
dr. Kocsis Júlia magasépítési igazgató, FŐBER Zrt.
Májer Adrián műszaki igazgató, Market Zrt.
dr. Máté Jánosné főszerkesztő, Magyar Építéstechnika
Stipich Béla ágazati igazgató, Swietelsky Magyarország Kft.
Szűcs István generál építésvezető, KÉSZ Építő és Szerelő Zrt.
2015.
Baksa Attila igazgatóság elnöke, ZÁÉV Zrt.
Bikádi János tulajdonos, ALUFE Kft.
Borsiné Arató Éva cégvezető, Arató Akusztikai Kft.
ifj. Böröczffy István ügyvezető, Böröczffy Mérnök Iroda Kft.
Papp Ferenc termelési igazgatóhelyettes, ZÁÉV Zrt. (posztumusz)
Somorjai Antal tűzvédelmi vizsgáló mérnök, ÉMI Nonprofit Kft.
Zórándy Miklós ügyvezető, Site Art Kft.
2014.
Jónás Csaba területi igazgató, OTIS Felvonó Kft.
Sándor Pál projektvezető, FŐBER Zrt.
Sári János Gézáné Kirsching Ágnes tanár, Vörösmarty Mihály Ipari Szakképző Iskola
Sólyomi Péter központi laboratóriumvezető, ÉMI Építésügyi Minőségellenző Nonprofit Kft.
Szalai Levente kiállítási igazgató,Hungexpo Zrt.
Szilágyi Béla gazdasági szakújságíró, MTV Nonprofit Zrt.
Török Tiborné Horváth Éva anyagvizsgáló laboratóriumvezető, ÉMI Építésügyi Minőségellenző Nonprofit Kft.
Wéber László vállalkozási és marketing igazgató, Magyar Építő Zrt.
2013.
Apatini Kornél bizottsági tag,ÉVOSZ Ellenőrző és Számvizsgáló Bizottság
Bisztricsány Julianna újságíró
Cseke Lajos vállalkozási igazgató, VIV Zrt.
File Miklós ügyvezető,ALUTA Alumínium és Homlokzat Egyesület
Hargitai Zoltán ügyvezető,Hamix Kft
Karikás György elnök, ÉVOSZ Ellenőrző és Számvizsgáló Bizottság
Kemény Péter vezérigazgató,FŐBER Zrt.
Vermesy Sándor ügyvezető, Strabag MML Kft.
2012.
Bíró Károly ügyvezető igazgató, ÁJK-SATEC Kft.
Böröczffy István ügyvezető igazgató, Böröczffy Építő és Mérnöki Kft.
Dr. Komjáthy Attila stúdióvezető, I+H Kft.
Horváth Sándor igazgató, Hosa Novus Kft.
Piltman Miklós ügyvezető, Tetőpiltman Kft.
Szepesi Anita rovatszerkesztő újságíró, Napi Gazdaság napilap
Tóth Istvánné elnök-igazgató, DÉSZ-KER Zrt.
Varga Csaba ügyvezető igazgató, ÁCSA Kft.
2011.
Dr. Hantos Zoltán egyetemi adjunktus, Nyugat-magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kar Építéstani Tanszék
Kasza Kálmán termelési vezérigazgató helyettes, Magyar Építő Zrt.
Koji László igazgató, Inconex Kft.
Puskás András ügyvezető, Puskás Művek Bádogosipari Kft.
Rapkay Kálmán igazgató, A-Híd Zrt.
Szentesi Mária műszaki vezető, Saint-Gobain Construction Products Hungary Kft. - Rigips divízió
Tóth Attila termelési igazgató, VIV Zrt.
Veres László környezetvédelmi igazgató, FŐBER Zrt.
Wiesner György egyetemi adjunktus, BMGE Építéskivitelezési Tanszék
2010.
Ádám István ügyvezető, Alukönigstahl Kft.
Bitay Zoltán igazgatóság elnöke-vezérigazgató, DUNA-ÉPSZER Zrt.
Dvorszki István projekt vezető, VIV Zrt.
Fazekas Péter ügyvezető igazgató, TrendHaus Hungária Kft.
Grósz Szilárdné gazdasági vezető, ÉVOSZ
Dr. Inámi Bolgár Kálmán gazdasági vezérigazgató-helyettes, FŐBER Zrt.
Kolozár György ügyvezető, ALUKOL Homlokzattechnikai Kft.
Markovich Béla ügyvezető, MAPEI Kft.
Peresztegi Imre vállalkozási igazgató, ZÁÉV Zrt.
Roszkopál Miklós cégvezető, Protektorwerk Hungária Kft.
2009.
Dormán József vállalkozási igazgató helyettes, ZÁÉV Zrt.
Hargitai József vezérigazgató helyettes, FŐBER Zrt.
Heinemann István ügyvezető igazgató, Kisépterv Kft.
Karácsony Tiborné kiadóvezető, Építésügyi Tájékoztatási Központ Kft.
Nagy Lajosné gazdasági szakértő, ÉVOSZ
Pallay Tibor Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság, társelnök
Pete Zoltán ügyvezető igazgató helyettes, ÉVOSZ
Varga Csaba ügyvezető igazgató, ÁCSA Mérnök Kft.