Hagyományosan minden év június első vasárnapja az Építők Napja. 2025-ben a június 6-i központi ünnepségen kerül sor a szakmai teljesítmények elismerésére, kitüntetések átadására, az ágazatban dolgozók köszöntésére.

A munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek, a köztestületi kamarák és a tudományos egyesületek a Kormányzat építésért felelős képviselőivel közösen köszöntik ezen a napon az építésgazdasági értéklánc minden résztvevőjét.

Csak az építőipar 370 ezer főt foglalkoztat tartósan. Kiegészítve az értékláncot alkotó építőanyagiparral, az építőanyagkereskedőkkel, valamint az oktatás- és tudományos élet képviselőivel, fél millió kolléga munkáját szeretnénk megköszönni. A teljes értéklánc az ország termelési értékének 14%-át adja, ami mindenképp kiemeli és húzó ágazattá teszi az építésgazdaságot, még akkor is, ha a 2025. év egy nehéz esztendő a szakma számára.

Köszönet a közös teljesítményért! A soha nem látott áremelkedések és a drasztikusan lecsökkent fizetőképes kereslet ellenére 2024. évben 7 766,9 Mrd Ft összegű építési-szerelési munkát valósítottunk meg. A teljesség igénye nélkül 2024-ben került átadásra több kilométer gyorsforgalmi út, kerékpárút, a Paks és Kalocsa közötti Tomori Pál híd és közel 14 ezer új lakás, valamint megvalósult a Liget Center, a Corvinus Egyetem Gellért Campusa, több kilométer gyorsforgalmi és kerékpár út, valamint több ezer lakás felújítása.

Az igényes megrendelők új elvárásokat fogalmaznak meg, ami a fenntartható, körforgásos, innovatív, energiatakarékos, zöld és környezetbarát jelzőkkel írható körül. Ezekhez az építésgazdasági értéklánc minden szereplőjének összehangoltan kell alkalmazkodni. Ma már a kormányzati oldal is elkötelezett a BIM bevezetése mellett, ettől az évtől tervezi a nagy értékű állami beruházások BIM alapú előkészítését és megvalósítását. Ezzel egy új kaput nyit ki az építőipar számára, szintet lépve a minőség irányába. „Minőségi megrendelő nélkül nincs minőségi építőipar” – hangsúlyozza Koji László, az ÉVOSZ elnöke.

Az ágazat 2025-ben is új kihívások előtt áll. Csökkenő munkalehetőségek mellett kell a hatékonyságot növelni, a képzett munkaerőt megtartani és továbbképezni. Az előregyártott modern építési termékek, az új technológiák és a digitalizáció egyszerre jelentenek kihívást a megrendelőknek, az építési beruházások megvalósítóinak és az üzemeltetőknek egyaránt. Meg kell felelni az új megrendelői tudásigényes elvárásoknak! Olyan fenntartható építésgazdaságra van szükség a jövőben, ahol csökken a fajlagos energiafelhasználás, az épített környezet széndioxid-kibocsátása, az építési hulladékokat újrahasznosítjuk.

Mindezekhez kívánunk kitartást a szakmától, és tudatos megrendelők sokaságát, akik mindezt igénylik és kérik az ágazattól! Az Építők Napján köszönetet szeretnénk mondani az építőiparosok családtagjainak is, akik hátteret adnak a hétköznapi munkánkhoz!

 

Köszöntjük az Építőket!

***

 

Budapest, 2025. június 4.