Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) tagszervezeteit és az építőipar további jelentős szereplőit, 400 céget megkeresve felmérte, hogy 2022. évben milyen változásokat hoztak a piaci körülmények, illetve a cégek milyen várakozásokkal tekintenek a 2023. évre.

Az orosz-ukrán háború okozta nehézségek közepette 2022-ben a vállalkozások több mint felének nőtt az árbevétele az előző évihez képest. A vállalkozások egy harmada nyilatkozott úgy, hogy 2022-ben csökkent az árbevétele 2021. évhez képest, több mint 10 százalékuknál pedig változatlan maradt.

Az orosz-ukrán háború, valamint az állami beruházások jelentős csökkenése miatt 2023. évben a vállalkozások csak valamivel több mint harmada számít árbevétel növekedésre, és közel 45%-uk árbevétele csökkenésével kalkulál.

 A cégek nettó árbevétele  Forrás: ÉVOSZ felmérés

A felmérésben részt vevő cégek fele számít csökkenésre az árbevétel-arányos jövedelmezőség tekintetében, mindössze 17%-uk vár javulást.

 A cég árbevétel-arányos jövedelmezősége 2023. évben várhatóan  Forrás: ÉVOSZ felmérés

A korábbi évektől eltérően a válaszadó cégek 77,8%-a tevékenységüket leginkább akadályozó tényezőként a megrendelések hiányát emelték ki. Nem sokkal maradt le mögötte az infláció, amit 66,7%-uk jelölt meg akadályként. A szakemberhiány, ami a korábbi felmérésnél még leginkább sújtotta a vállalkozásokat, a harmadik helyre esett vissza, a cégek 55,6%-a jelölte üzleti tevékenységét akadályozó tényezőként. A válaszadók fele a gazdasági szabályozás kiszámíthatatlanságát, közel harmaduk pedig az árfolyam-ingadozást jelölte meg akadályozó tényezőként. A szabályozással szembeni bizonytalansági érzet növekedése mindenképp figyelem felhívó.

A cég üzleti tevékenységét akadályozó tényezők  Forrás: ÉVOSZ felmérés

A szűkülő piaci lehetőségek közepette a hatékonyság növelése érdekében a cégek 61%-a energiatakarékosságot, 55,6%-uk digitalizálást tervez. 44,4% szervezetátalakítással vagy saját beruházással tervezi növelni a hatékonyságot, csak a válaszadók 5,6%-a csökkentené a létszámot.

Milyen intézkedéseket terveznek a piacszűkülés időszakában a hatékonyságnövelés érdekében?   Forrás: ÉVOSZ felmérés

A válaszadó cégek kicsivel több mint fele (55,6%) nyilatkozta, hogy megfelelő számú és összetételű szakmunkással rendelkezik a megrendelések teljesítéséhez. Legnagyobb hiányt a szakipari munkáknál jelezték (ács, villanyszerelő, épületgépész, lakatos), de hiány van mérnökökből (építészmérnök, gépészmérnök, villamosmérnök) is. Csak a válaszadók 28%-a számol a foglalkoztatottak átlagos állományi létszámának növelésével a következő fél évben. 2022-ben a KSH adatai szerint az építőiparban átlagosan 16,3%-kal nőtt a havi bruttó átlagkereset, 2023 első félévében a felmérésben részt vevő cégek 14,4%-os átlagos bérköltség növekedéssel számolnak.

 Milyen változásokra számít átlagosan 2023 I. félévében a személyi jellegű költségeknél?   Forrás: ÉVOSZ felmérés

A nehézségek ellenére a válaszadó cégek több mint fele biztosított képzést, továbbképzést munkavállalói számára, és ennél is nagyobb arányban, 88,9%-uk tervezi az elkövetkező egy évben, hiszen ez is a munkaerőmegtartás egyik eszköze.

2023. évre vonatkozóan a felmérésben szereplő vállalkozások mindössze 5,6%-a nyilatkozott úgy, hogy rendelésállománya meg fogja haladni a jelenlegi kapacitást, 38,9 százalékuk számít arra, hogy 80% feletti lesz, egyharmaduk pedig arra, hogy 50-80% között lesz a 2023. évi kapacitást lekötő megrendelésállománya.

 Várhatóan milyen lesz a cég 2023. évi kapacitást lekötő rendelésállománya   Forrás: ÉVOSZ felmérés

Az elmúlt időszakban a vállalkozás működéséhez, fejlesztéséhez a felmerülő forráshiány finanszírozására a felmérésben részt vevő vállalkozások 27,8%-a vett igénybe vissza nem térítendő állami támogatást, egyharmaduk banki hitelt, közel negyedük pedig beruházási hitelt vett igénybe a cég tevékenységének finanszírozására. A lízing is népszerű finanszírozási forma volt, 2022-ben a válaszadó cégek 50%-a vette igénybe ezt a finanszírozási módot. Közel 27% belső forrásból oldotta meg a finanszírozást.

2023-ban kisebb arányban, de terveznek külső forrást bevonni a vállalkozások, a banki hitelt, a beruházási hitelt, valamint a vissza nem térítendő támogatást jelölték meg legtöbben.

2022. december 31-én a felmérésben szereplő cégek 83,3%-ának volt kintlévősége. Ez az arány a fél évvel ezelőtti felméréshez képest 19 százalékpontos növekedést mutat. A kintlévőség átlagos nagysága az árbevétel 9,3%-a volt. A kintlévőséggel rendelkező cégek 80%-a ítélte úgy, hogy ennek a tartozásnak a 90%-a hajtható be peres út nélkül. A fél évvel korábbi adatokhoz képest ez romló tendenciát mutat, ami a lánctartozás várható növekedését vetíti előre.

A felmérésben szereplő vállalkozásoknak csak kicsivel több, mint tizede (11,1%) tudta teljes mértékben érvényesíteni a megrendelők felé az árváltozást, kétharmaduk csak részben, és közel negyedük pedig egyáltalán nem.

 Tudta-e érvényesíteni az árváltozást a megrendelők felé az elmúlt évben?   Forrás: ÉVOSZ felmérés 

A vállalkozások várakozásai szerint 2023 első félévében a személyi jellegű költségek (14,4%), az alvállalkozói díjtételek változása (13,8%), az építési törmelék elszállítása és lerakása árának változása (12,4%), valamint a fuvarköltség (10,4%) lesz a legnagyobb mértékű. Az építőanyagok átlagos árváltozása a várakozások szerint valamivel 10 százalék alatt marad (9,3%), a cement, az építési kő, kavics, a hőszigetelő anyagok, a faanyagok és a beton esetében számolnak 10% feletti áremelkedéssel.

Milyen árváltozásokra számít átlagosan 2023 I. félévében az építőanyagoknál?  Forrás: ÉVOSZ felmérés

 

 Milyen változásokra számít átlagosan 2023 I. félévében az egyéb költségeknél?  Forrás: ÉVOSZ felmérés Milyen változásokra számít átlagosan 2023 I. félévében az egyéb költségeknél?   Forrás: ÉVOSZ felmérés

 

  Összeállította: Kulcsár Ilka

 

***

Budapest, 2023. május 9.